Hírek

A fásítás élhetőbb környezetet teremt a városokban

Fontos gyarapítani erdeink területét, és gondozni a faállományt, de legalább ennyire lényeges, hogy a településeken, városokban élők életminőségét faültetéssel, vagy éppen a meglévők karbantartásával jobbá tegyük – fogalmazott Feldman Zsolt az Országfásítási Program kaposvári állomásán.
Tovább

A kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat

A kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat, a nemzetpolitikát pedig elsősorban a fiatalokra lehet építeni - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a csütörtökön első ízben megrendezett Határtalanul! - Több mint turizmus címmel szervezett konferencián
Tovább

Az Európai Zsidó Szövetség elnöke köszönetet mondott Orbán Viktornak Izrael és a zsidóság melletti kiállásáért

Köszönetet mondott a ciszjordániai zsidó telepekkel kapcsolatos magyar kormányzati álláspontért, Magyarország Izrael melletti következetes kiállásáért valamint az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel (EMIH) kötött átfogó megállapodásért Orbán Viktornak írt levelében Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerda este.
Tovább

Magyarország és Észtország közösen lép fel a migráció ellen

Magyarország és Észtország közösen lép fel azért, hogy a migrációs folyamatokat a nemzetközi közösség ne ösztönözni, hanem megállítani akarja - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Tovább

Észt külügyminiszter előadása a KKI-ben

Urmas Reinsalu, az Észt Köztársaság külügyminisztere a Külügyi és Külgazdasági Intézetben (KKI) tartott előadást „30 évvel a magyar rendszerváltás és a balti út után: miért van szükségünk erős transzatlanti kapcsolatokra?” címmel november 18-án. Ugrósdy Márton, a KKI igazgatójának köszöntőjét követően a külügyminiszter méltatta az elmúlt 30 év eredményeit, hangsúlyozva a transzatlanti kapcsolatok fontosságát. A miniszter előadása után a hallgatóság kérdéseire válaszolt.
Tovább