Katonahősök voltak, vannak, lesznek

tn496c0.jpg

Fotó: Kálmánfi Gábor

A tizedik alkalommal megrendezett, több napos Honvédfesztivál keretén belül felavatott szobrot – Nagy Benedek szobrászművész alkotását – Benkő Tibor honvédelmi miniszter leplezte le. A tárcavezető elmondta: a szárazföldi haderőnem napjára elkészült szobor nem lehetne a katonai emlékparknál méltóbb helyen.

„A modern kor hadtörténelmi emlékei mellett Szent László szobra hadtörténelmünk múltjába vezet minket vissza. Példát mutat hősiességről, helytállásról, hazaszeretetről, és a hazáért történő küzdeni tudásról is – amely egyben üzenet is az idelátogatóknak. László király életútja ékes példája annak, hogy miként kell a jelenkor katonáinak is szolgálniuk a hazát, mert a hősiességre, a haza iránti elkötelezettségre bizony ma is nagy szükség van. Mi békében élünk, de sose feledjük el azt, hogy kiknek köszönhettük; és kiknek köszönhetjük ezt a békét” – húzta alá a honvédelmi miniszter.

 

tn496c0.jpg

Fotó: Kálmánfi Gábor

A szobrot Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, és Takács Tamás ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője áldották meg és szentelték fel.

A rendezvényen hagyományosan koszorúzással emlékeztek meg dr. Gyuricza Béla vezérezredesről, az emlékpark megálmodójáról, és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör megalapítójáról. L. Simon László országgyűlési képviselő emlékbeszédében hangsúlyozta: Gyuricza Béla sokat adott nemzetnek és családnak egyaránt. Kiemelte: nehéz időkben tett hitet amellett, hogy a honvédségnek és a társadalomnak szorosan együtt kell működnie; és ezen eszme a jelenkorban sem vesztett érvényességéből.

 

tn496c0.jpg

Fotó: Kálmánfi Gábor

A pákozd-pátka-sukorói csata obeliszkjénél megtartott megemlékezésen Sándor Zsolt dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnokság törzsfőnökének műveleti helyettese arról szólt, hogy a százhetvenegy esztendővel ezelőtt a honvédek  a hazáért küzdöttek, és ez manapság sincs másként. Elmondta: mire a honvédelmi és haderőfejlesztési program a végére ér, a Magyar Honvédség a régióban mind felkészültségét, mind technikai felszereltségét tekintve vezető szerepet fog betölteni a régióban.  Az obeliszknél koszorút helyezett el többek között Benkő Tibor, Sándor Zsolt dandártábornok, és Takács Attila dandártábornok, szárazföldi haderőnemi szemlélő.

 

tn496c0.jpg

Fotó: Kálmánfi Gábor

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tagjai; és ifjú nemzetőrök részvételével idén is megelevenedett a dicsőséges ütközet, melynek keretében a szemlélők megérthették, hogyan is tudta legyőzni az akkor a tűzkeresztségen átesett honvédsereg, a létszámában nála túlerőben lévő, és jobban felszerelt ellenséget.

(honvedelem.hu)

Forrás: Itt megtekinthető.