Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, a Várkert Bazárban rendezik meg - a 2015-ös és 2017-es találkozó folytatásaként - a III. Budapesti Demográfiai Csúcsot, amelyre minden kontinensről érkeznek előadók.
A rendezvény célja napirenden tartani korunk egyik legnagyobb kihívását, a demográfiai kérdést, mert a jövőt az határozza meg, kik fognak Európában élni, lesz-e keresztény Európa, a magyarok számára pedig ez különösen fontos kérdés, mert a magyarok sorsa itt, Európa szívében elválaszthatatlan Európa sorsától - fogalmazott az államtitkár.
Hozzátette, vannak ugyan részei a Földnek, ahol túlnépesedésről beszélnek, de a fejlett világban csökken a születésszám, "üresek a bölcsők", mintha az emberek lemondanának a jövőről.
Magyarország azonban nem kerülgeti a demográfiai kérdést, hanem szeretné orvosolni a problémát, ezért 2010 óta folyamatosan napirenden tartja a témát, és szeretne rá megoldást találni - emelte ki Novák Katalin.
Azt hangoztatta, hogy Magyarország válasza nem a tömeges bevándorlás támogatása, hanem a magyar családok segítése erős családpolitikával.
Úgy látják, hogy a magyar modell működik és megosztásra érdemes, "ezért teszik Budapestet immár harmadik alkalommal a családok fővárosává" - mondta az államtitkár.
Kitért arra is, hogy a csúcstalálkozót élőben lehet követni a bdselsoacsalad.hu oldalon, illetve a csalad.hu portál is percről percre tudósít a rendezvényről.
Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy a demográfiai csúcs lehetőséget ad a tanulásra, az érdekvédelemre és az értékfelmutatásra.
Megmutathatják, hogy családban élni jó, valamint bemutathatják a jól működő magyar családpolitikai modellt - fűzte hozzá.
A csúcstalálkozóra érkeznek ismert és elismert közszereplők is, köztük Vincze Ottó egykori válogatott labdarúgó és felesége Görbicz Anita kézilabdázó. A sajtótájékoztatón Vincze Ottó azt mondta, nagyon fontos ilyen kezdeményezések mellé állni, mert a magyaroknak Európa szívében komoly múltja van és a hitük is megvan ahhoz, hogy a jövőt tovább építsék.
(MTI)
Forrás: Itt megtekinthető.