Magyarország a 2021. évben számos eredményt ért el a magyar űrkutatási és űripari területen. Az űrdiplomáciai tevékenység egyre jelentősebb szerepet tölt be a magyar tudományos és technológiai kutatások és az innováció előmozdítása terén, eredményesen járulva hozzá a magyar oktatás fejlődéséhez, valamint az űripari vállalataink erősödéséhez is. Ennek keretében
- a Kormány 2021. augusztus 18-án fogadta el Magyarország Űrstratégiáját, amely közép- és hosszabb távon határozza meg és segíti elő az elkövetkező évek magyar űrkutatási és űripari fejlesztéseinek és tevékenységének irányait;
- szintén nyáron fogadott el a kormány határozatot a magyar kutatóűrhajós missziójának támogatásáról. A projekt keretében kiképzett magyar kutató űrhajóst juttatunk a Nemzetközi Űrállomásra, aki a magyar űripari vállalatok, kutatóintézetek és egyetemek által fejlesztett műszereket teszteli és kísérleteket hajt végre az Űrállomás fedélzetén. Az amerikai együttműködéssel, valamint az Európai Űrügynökség (ESA) támogatásával tervezett misszióra októberben nyitottuk meg a jelentkezést a HUNOR – Hungarian to Orbit nevet viselő program iránt érdeklődő magyar jelöltek számára. Ezzel párhuzamosan zajlik a misszió tudományos programjának előkészítése az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont koordinálásában;
- a Nemzetközi Űrhajós Szervezet (Association of Space Explorers – ASE) 2021. november első hetében Budapesten rendezte 33. Kongresszusát, amelyen Farkas Bertalan ASE alapítótag meghívására 14 ország világűrt megjárt 43 űrhajósa és az International Astronautical Federation nemzetközi szakmai szervezet igazgatója vett személyesen részt, míg sokan mások, köztük Charles Simonyi amerikai-magyar űrhajós online kapcsolódtak be a szakmai programokba;
- a Külgazdasági és Külügyminisztérium 2021 tavaszán kormányzati al-honlapot hozott létre a magyar űrkutatási tevékenység hazai népszerűsítése érdekében;
- immár harmadik alkalommal jelenik meg a „Hazai Űrkörkép” c. kiadvány aktualizált 2021-2022 évi változata magyar és angol nyelven, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) gondozásában, a minisztérium Űrkutatásért és Űrtevékenységért Felelős Főosztályának támogatásával. A kiadvány célja, hogy betekintést adjon a hazai űrszektor sokszínű tevékenységébe, bemutatva azokat a kis- és középvállalkozásokat, kutatóhelyeket és egyetemi műhelyeket, amelyek űrtevékenységgel foglalkoznak Magyarországon. A kiadvány online formátumban érhető el magyar, illetve angol nyelven egyaránt itt.